2009. január 12., hétfő

Tamás is megszólal: eső és olvadás

A finn meterológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, és hiába reménykedtünk, nem tévedtek, beütött a katasztrófa: fagypont fölé került a hőmérséklet, sőt eső is esett. Mindez persze nem olyan szép, ezért inkább korábbi képeket mutogatok.




















Tegnap még így nézett ki az utcánk, ha a kapunkon kilépve jobbra néztünk.




















És így, ha balra.


Ezt pedig majd májusban fogjuk látni, ha balra nézünk:
















Így pedig a tó egy kis része fog kinézni május végén este 9-10 óra felé.

Addig viszont szegény Hangának ilyen sötétben kell síelnie, ha nem megyünk ki elég korán a dombunkra.

Hogy mi az a furcsa maszat a kép jobb felső sarkában, nem tudom, ha valaki megfejti, akár jutalmat is kaphat.

A kép jobb alsó sarkában viszont tudom, hogy mi látszik: a vadonatúj sífutólécem, amellyel szombaton körbesiklottam a dombot. Még a vízszintesen, lefelé és felfelé vannak gondjaim, de majdcsak belejövök.

Talán első bejegyzésnek ennyi is megteszi.

4 megjegyzés:

  1. Nahát, már épp akartam is kérdezni, hogy nem lesz-e blog...

    Andris

    VálaszTörlés
  2. Hahó!
    Ezt a sífutást borzasztóan irigylem!!!

    Megvolt egyébként nálunk is a hétvégi marathoni korcsolyázás a Velencei tavon!(négy és fél óra a jégen közel 2000 honfitársunk társaságában) Mégsem voltak annyira zavaróak, mivel a teljes tavon összefüggő tükörsíma, hómentes 13 cm vastag jég van (és végig szólt az Edda, amit külön díjaztunk) Ja és fakutyáztunk, ha már a miénket kénytelenek voltunk otthon hagyni!

    Egyébként klassz a blog!
    Én csak annyit tudok finnül, hogy ükszi-kakszi, de igazán szégyenlem, hogy pont ezt. Puszi nektek: Niki és a fiúk

    VálaszTörlés
  3. A maszat az a saját leheleted...Gabi

    VálaszTörlés
  4. Lúdvérc, mi más?

    VálaszTörlés