Ahogy ígértem, íme az idilli kolbász-sütögetés.
Az ember megveszi a kolbászkát (makkara) a kis kalyibában, feltűzi egy nyársra és a kandallóban, a parázs felett ropogósra süti. Igazi finn életérzés... Ettünk utána munki-t is, ami pont olyan, mint nálunk a farsangi fánk. Az egész hely nonprofit, önkéntes természetbarátok üzemeltetik.
De ezt csak úgy mellékesen meséltem el, a fő attrakció a sífutás volt, amit mindannyian kipróbáltunk. Domának egy fantasztikus, méretre épp neki való lesiklópályát is találtunk, ahol az ugratást is gyakorolhatta és gyakorolta is. Még a fejét is jól beütütte...
Én nem merészkedtem az erdőbe, ugyanis még a le és fel nem annyira nekem való, hanem a tó jegén köröztem egy darabig (ami köztudottan vízszintes), szikrázó napsütésben. Kiderült, sífutni is tudok...
Doma gyakran hagyta el a járt utat, járatlanért.
Itt mindanyian látszunk, igaz nekem csak az árnyékom.
A tavi körpálya után a többiek bevették magukat az erdőbe, s végigjárták a PIKKUKAKKONEN névre hallgató pályát. (Ez itt egy fogalom... Azt jelenti: kicsi ketteske. Azonos néven fut a tévében minden hétköznap 5-6-ig egy nagyon színvonalos, nagymúltú gyerekműsor, amit minden gyerek imád nézni, ebbe a mieink beletartoznak. Igen jó nyelvgyakorlás.) Hanga is ígéretes sífutó tehetség, simán legyűrte az újabb 1,5 km-t, csak közben szétesett az egyik léce, így Findusz-technikával fejezte be a távot. Ugye mindenki tudja, miről beszélek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése